|
A Nemzeti Színház egy hétvége alatt bizonyította a kétkedőknek,
hogy a színház nemcsak képes újrafogalmazni a saját történelmünkhöz való
viszonyunkat, de azt olyan erővel és lendülettel teszi, ami ritka és
meglepő. Egyébként a Pécsi Országos Színházi Találkozón volt még három
erős színésznő köré épült vicces és látványos Három nővér, valamint a
Szutyok, ai az évad egyik legjobb darabja a magyar gárdázásával együtt. A
politikával nem foglalkoztak, legfeljebb viccelődtek vele.
Úgy
esett, hogy a POSZT hosszú hétvégéjén az utóbbi időben kikezdett
Nemzeti Színház fellépéseiből láthattunk kettőt, amiből az egyikben van
politika és komcsik, a másikban kifacsart Három nővér Mickey és Minnie
egérrel, ráadásul a nézők belefuthattak a jobbikozós-cigányozós Pintér
Béla-darabba, a Szutyokba. Mindhárom előadás jó, az egyik kiemelkedően
frappáns és erős, a harmadik pedig kis túlzással az utóbbi évtized
legjobb előadása, amit ráadásul nem mi mondunk, de elfogadjuk.
A
politika fontos, de kifejezetten helyén kezelt téma volt a POSZT-on, ami
azt jelenti, hogy különböző emberek sokat beszéltek róla, de mindig
viccelődtek is vele. Politikai támadás pedig van elég: Alföldi Róbertnek
rendesen nekimentek [1], ahogy a héten váratlanul [2] Koltay Gábornak
is, miközben az egri színházban sincsen minden rendben. A Jordán Tamás
helyén igazgatóskodó Márta István a hét közepére összehívta a
legfontosabb színházi szövetségeket, hogy leüljenek beszélni a közös
fellépésről, mert nem húzhatnak szét. A pécsi színház melletti híres
színházbüfében itt mindenki nagyon jól megérti egymást, az látszik.
Idén
Szilágyi Lenke fotóművész, Vekerdy Tamás pszichológus és Urbán Balázs
színikritikus válogatta össze a versenyprogramot, őket lehet szidni, de
szerintem nem kell, jól dolgoztak, megnéztek közel 160 előadást a
válogatáshoz. A pécsi színházi találkozóban a legjobb mégis az, hogy a
szakma itt megnézi egymást, kritizálják egymást, de szeretik és
tisztelik is, valahogy olyan normális volt az egész.
A POSZT idei
költségvetése 170 millió forint, amely Pécs 75 millió forintos
támogatásából, a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán nyert 45 millió
forintból, szponzorok felajánlásaiból és a saját bevételekből áll össze.
Büdzséjük tizenhárom millió forinttal kevesebb a tavalyinál.
3 Nemzeti, 2 Pintér Béla, 2 Zsótér, 2 Mohácsi: POSZT 2011
A
POSZT versenyprogramjában a Nagyszínpadon a debreceni Csokonai Színház A
revizor (rendező: Vlagyiszlav Troickij), az egri Gárdonyi Géza Színház
Prolik (rendező: Máté Gábor), a budapesti Katona József Színház A
mizantróp (rendező: Zsámbéki Gábor), a budapesti Nemzeti Színház Három
nővér (rendező: Andrei Serban) és Egyszer élünk avagy a tenger azontúl
tűnik semmiségbe (rendező: Mohácsi János), valamint a Vígszínház Mikve
(rendező: Michael Docekal) című darabja szerepel. Idén a Nagyszínpadon
két stúdióelőadást is láthatnak az érdeklődők: a debreceni Csokonai
Színház Mesés férfiak szárnyakkal (rendező: Vidnyánszky Attila) és a
sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház A velencei kalmár (rendező:
Bocsárdi László) című produkcióját.
A kamara- vagy stúdiószínházi
előadásokat felvonultató programba beválogatták még a budapesti Bárka
Színház Nehéz (rendező: Bérczes László), a szintén budapesti HOPPart
Társulat Chicago (rendező: Zsótér Sándor), a Kolozsvári Állami Magyar
Színház Leonce és Léna (rendező: Tompa Gábor), a budapesti Nemzeti
Színház Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból (rendező: Alföldi Róbert), a
Pécsi Nemzeti Színház Parasztopera (rendező Mohácsi János), a budapesti
Pintér Béla és Társulata Szutyok (rendező: Pintér Béla), és a Színház-
és Filmművészeti Egyetem Félelem és macskajaj a Harmadik Birodalomban
(rendező: Zsótér Sándor) című előadását is.
Cigány, leszbikus, jobbik
A
Magyar Gárda először szerepelt színházi darabban tavaly áprilisban
Pintér Béla Szutyok című előadásában, örültünk neki. A színházat a saját
nyelvén és jelrendszerén keresztül megteremtő Pintér Béla nem
klasszikusokon vagy áttételesen beszél a társadalmi problémáinkról,
illetve magunkról, hanem egy szórakoztató és lényeglátó darabban. A
Szamosi Zsófia alakaította főszereplőnk jobbikos, leszbikus, ráadásul
egy falusi család fogadja örökbe. Korábban már írtunk róla, nehéz lenne
mást gondolni róla, mert tényleg nagyon jó, a verseny egyik kiemelkedő
darabja.
Hoppá, könnyed Csehov
Udvaros
Dorottya, Schell Judit és Ónodi Eszter vitte sikerre Andrej Serban
szórakoztató és drámai Három nővérét. Nem volt könnyű nekik, mert a
híres rendező a könnyedség felől közelíti meg Csehov történetét, hogy
felfedje a három lány karakterét, a férfihoz, Versenyin
ütegparancsnokhoz, akit Alföldi Róbert erős kiállással játszik. Az Olgát
alakító Udvaros rendkívül erős karakter az elején, hogy legyen honnan
összeroppannia, Schell Judit még a függönyt is megmássza, hogy bármilyen
módon elszakadjon földhöz ragadt férjétől, míg a Péterfy Bori
terhessége miatt beugró Ónodi Eszter cuki és naiv kislányként lelkesedik
és balettozik.
Serban sokat mozgó, eleven előadásának három
órája soha nem unalmas, nem lassú, viszont inkább a látványra helyezi a
hangsúlyt a karakterek pontosabb elemzése helyett, mert hogy ásson a
rendező a karakterek mélyére, ha a dráma lényege a Három nővérben, hogy
nem jöhet létre igazi dráma. A szereplők elvannak egymás mellett
problémáikkal és kitörési kísérleteikkel, de túl felszínes és sűrű
minden ahhoz, hogy bármelyikük kiemelkedjen.
Az évtizedé?
Pintér
Béla idén két darabbal szerepel a versenyben. Az egyikről fent
beszéltünk, a másik az a kőszínházi keretek között újrarendezett
Parasztopera, amit az a Mohácsi János, aki az évad egyik nagy
sikerdarabját, az Egyszer élünket jegyzi.
Fergeteges és megrázó darab
egyszerre a Mong Attila remek, János vitéz a Gulagon könyve alapján
készülő darab [3]. A történet alapja, hogy 1946-ban egy falusi,
lovasberényi János vitéz előadás szereplőit kényszermunkatáborba vitték,
mert a részeg orosz katonák nem bírva magukkal botrányt csaptak. Az
ötvenes években hárman visszatértek, ketten meghaltak. Hihető, hogy ez a
rövid leírá az utóbbi évek egyik legszórakoztatóbb, legokosabb és
legérzékenyebb magyar drámáját rejti? Pedig igen!
Ilyen jó dráma
nagyon ritka. Soroljuk, hogy miért: egy pici, szinte felfoghatatlan
eseményből lendületesen kerekedik ki Magyarország huszadik századának
története, ráadásul rendkívül szórakoztatóan megírt szöveggel, amit csak
felerősítenek a színészek, akiknek pontosan megtalálta a rendező a
feladatát, így senki nem lóg ki.
Mohácsiék bátran nyúltak a
történelmi dokumentumokhoz, hogy egy csodaszép és szomorú varázsmesében
meséljék el az előbb Szibériába vándorló, majd onnan hazájukba
visszatérő élő és holt falusiak történetét. Mintha David Lynch
találkozna Homérosszal, hogy értsük a bátorságot és a fesztávot, mert
még azt is eljátsszák, hogy az orosz katonákat Petőfi Sándor bácsi
nevelte.
A három felvonásos darab monumentális munka.
Sorolhatnánk a színészeket, ki miben jó, de tényleg mindenki jó a saját
feladatában, de azért kiemelünk párat: Kulka János a pánsípos szatírként
feltűnő, Petőfi nyelvét őrző szovjet katonatisztje, Stohl András
visszafogott, megtört tiszteletese, Makranczi Zalán a szó minden
értelmében világtalan Jancsija. A rendező pedig eltalálta, hogy mit és
hogyan kell mondania a történelmünkről és a jelen Magyarországról.
A
POSZT-on mindenki imádja a darabot, és nemcsak arról beszélnek, hogy
valószínűleg ez az év darabja, de komoly beszélgetéseken hangzott el,
hogy talán az utóbbi évtized legjobbja, meglátjuk később, igaz-e az
állítás. Egyszerűen beletalált Mohácsi, aki véghez vitte a Nemzeti
legfőbb feladatát, párbeszédet kezdett saját magunkkal. Ha tényleg egy
remek színházi estét akar az ember, akkor ez kötelező.
Olvassák, ne nézzék
Mohácsiék
Egyszer élünk című darabja olyan szöveg, amit olvasni is jó, bár a
drámát inkább nézik, mint olvassák az emberek, ezt mindig sejtettük, de
most ki is mondták az éves drámaválogatás, a Rivalda szerkesztői. Én
például szeretek drámát olvasni, mert azt tuti nem rontják el a
színészek és a rendezők, hisz mindig az olvasó a legjobb e két
tevékenységben, láttunk már mást?
A Rivalda 1969 óta a Magvetőnél
megjelenő éves gyűjtés a legjobb kortárs magyar drámákból, idén nem
évadból, hanem naptári év alapján választottak. Idén Térey János
Jeremiása mellett Háy János (Völgyhíd), Vörös István (Ördögszáj), Závada
Pál (Magyar ünnep) és Németh Ákos (Deviancia) került be hatvanvalahány
alkotás közül. Ezek közül a szerkesztők szerint 24 tényleg jó, kilenc
közül meg alig lehet választani. Szerencsések vagyunk, sok-sok kortárs
dráma születik, színpadra is kerülnek, a felsorolt szerzők közül Térey
és Háy nagyon népszerű, Závada pedig sikeres és balhés volt a
Nemzetiben.
index.hu
|